Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Féltékenységből autókat rongált egy 26 éves férfi
Privatkopo.hu 2020. 09. 10. 11:40:00

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. július 15-én, az éjjeli órákban tettek bejelentést arról, hogy a megyeszékhely belterületén, az Epreskert utcában egy férfi megrongált két gépkocsit.



A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei a helyszín közelében rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 26 éves helyi lakost, akit előállítottak a kapitányságra.  A nyomozók rongálás bűntett és rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Kihallgatásakor elismerte a bűncselekmények elkövetését.      ​

Mint kiderült a férfi féltékenységből akart bosszút állni vetélytársa járművén, azonban eltévesztette azt, így először egy másik parkoló autót karcolt össze. Amikor rájött tévedésére, nem zavartatta magát és megrongálta volt barátnője jelenlegi párjának kocsiját is.

A debreceni rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Rejtett kamerákkal rögzítette az apartmanjában megszálló vendégek pásztoróráit
Rendőrkézen a kifosztás elkövetője
Valami nem stimmelt az ötezressel
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat