Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Békésen piálgattak, aztán gondoltak egy merészet és kifosztották vendéglátójukat
Privatkopo.hu 2021. 03. 07. 6:24:00

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy jászapáti férfit és egy nőt, akik vendéglátójuk védekezésre képtelen állapotát kihasználva elvitték annak készpénzét és gépkocsiját. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.



Egy jászapáti nő és annak férfi ismerőse megjelent egy helyi lakosnál 2021. március 4-én, a kora esti órákban, és italozni kezdtek. A két vendég a látogatása során kihasználta a házigazda védekezésre képtelen állapotát, és mellénye zsebéből a férfi elvette tőle 180 000 forint készpénzét. Ezt követően beültek a sértett udvaron parkoló gépkocsijába, és a benne lévő indítókulccsal a nő beindította az autót, majd elhajtottak a helyszínről.

A helyi rendőr bejelentést kapott az esetről, és 22 óra körül ellenőrzés alá vonta Jászapáti belterületén a gépkocsival akkor már egyedül közlekedő férfit. Az ellenőrzés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, valamint a körzeti megbízott megállapította, hogy a gépkocsivezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A jogsértőt elfogták és előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a férfi női  társát is előállították a rendőrőrsre, és gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozók megállapították, hogy a 26 éves férfi ellen korábban elkövetett, több vagyon elleni és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is van folyamatban büntetőeljárás a Jászberényi Rendőrkapitányságon. Kihallgatását követően a nyomozók a férfi őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Jászberényi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi és a nő ellen.  

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat