Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Két kábítószer-kereskedő és négy fogyasztó
police.hu 2018. 04. 12. 11:27:00

A ferencvárosi nyomozók egy nap alatt elfogtak két drogdílert és négy kábítószer-fogyasztót, akiktől 2,98 kilogramm marihuánát foglaltak le.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2018. április 10-én, délután, Budapest X. kerületében, a Harmat utcában elfogtak egy kábítószer-fogyasztót, akinél 1,2 gramm marihuánát találtak. A rendőrök ezt követően néhány utcával arrébb, a lakásán elfogták a 35 éves tököli V. Zoltánt, akitől a férfi korábban a kábítószert vásárolta.

V. Zoltán elfogásakor a lakásban volt még egy férfi, majd a házkutatás közben érkezett egy harmadik is, akik azért mentek, hogy drogot vegyenek. A nyomozók a lakásban 32 gramm marihuánát, a kábítószer csomagolásához használt eszközöket, digitális mérleget és több tízezer forint készpénzt találtak. A ferencvárosi rendőrök a három fogyasztót előállításukat követően kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozók azonosították azt a férfit is, akitől V. Zoltán a kábítószert rendszeresen beszerezte. A ferencvárosi rendőrök a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este - egy IX. kerületi bevásárlóközpont környékén - elfogták a 30 éves budapesti N. Andreast. A rendőrök a férfi kispesti lakásán, valamint pestszentlőrinci - raktárként használt - házában 47,1 gramm marihuánát, 2,92 gramm fehér kábítószergyanús kristályos port, két mérleget és közel másfél millió forint készpénzt foglaltak le.

A további felderítőmunka eredményeként a rendőrök egy újabb fogyasztót, a 30 éves budapesti N. Balázst is azonosították, akinél a házkutatás során 2,9 kilogramm marihuánát és digitális mérleget találtak. A férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd kábítószer birtoklása miatt őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A ferencvárosi nyomozók a két dílert őrizetbe vették és kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

További friss információk
Nyugdíjas nőt kényszerítettek prostitúcióra Szigetváron
Prostitúcióra bírt rá több fiatal lányt egy miskolci férfi és nő
Temetőben raktározta a kábítószert anya és fia
Gáz-riasztó fegyverrel lövöldözött Tapolcán
Makói kábítószer-kereskedőket és fogyasztókat fogtak el
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat