Ma: 2024.06.02.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Bozótvágóval tombolt egy „rejtett erőforrás” Kazincbarcikán
HP 2013. 05. 21. 14:40:00

Elmondása szerint haragját vezette le az a nő, aki május 12-én két autó szélvédőjét és egy élelmiszer bolt kirakatát zúzta be bozótvágóval, Kazincbarcikán.



Két parkoló autó szélvédőjét betörte, valamint az egyik jármű rendszámtábláját is levágta bozótvágóval egy nő május 12-én, Kazincbarcikán. Ezt követően az asszony egy élelmiszer bolt kirakatát is bezúzta a fegyverrel. A rendőrök előállították a 43 éves nőt, aki kihallgatásán azt mondta, "haragját vezette le" a bozótvágóval. Az asszony ellen rongálás és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt indítottak eljárást.



További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat