Ma: 2024.05.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Megölte élettársa anyját és apját, aztán párjával szórakozni indult
Privatkopo.hu 2020. 10. 22. 8:11:00

Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit 2018-ban, Hódmezővásárhelyen. Az elkövető nem bocsátható feltételes szabadságra.



A vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, és döntött arról, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A szülei ellen elkövetett bűncselekménnyel szintén megvádolt nő meghalt, ezért ellene megszüntették az eljárást.

Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

Az ügy előkészítő ülésén korábban ismertetett vádirat szerint a nő évek óta gondozta 78 éves édesanyját és 86 éves édesapját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő 2018 elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen ivott, főleg azt követően, hogy élettársa - letartóztatásából szabadulva - a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött. A vádlottak az alkohol mellett nyugtatókat is fogyasztottak.

A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását „csicskáztatásnak” nevezte, amin a férfi felidegesítette magát. A végzetes estén - két éve - mindketten sok alkoholt ittak, majd 21 óra után a férfi a vádlott édesapját a konyhában egy baltával hátulról leütötte. Miután földre került, még legalább tizennégyszer fejen csapta a védekezni próbáló áldozatot. Az idős férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt is legalább nyolcszor fejbe csapta a baltával.

A vádlottak elvettek 80 ezer forintot is, és megpróbálták felgyújtani a házat. A konyhában lévő gázpalackot meggyújtották, ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni. A palackban kevés gáz volt, ami nem robbant föl, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak látták ezt, és a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, amit meggyújtottak. A gomolygó füstöt észrevevő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket.

Az 55 éves vádlott az előkészítő ülésen elismerte a gyilkosságokat, de hangsúlyozta, élettársa nem kérte szülei megölésére, a nő ártatlan a bűncselekményekben.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat