Ma: 2024.06.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Partnerek
Megölte és elásta a szigetszentmiklósi milliomos nőt: váratlan dolog történt az exrendőr tárgyalásán
Blikk 2018. 11. 07. 7:55:00

A népes hallgatóságnak és a sajtó képviselőinek mindössze a vádirat rövidített változatát volt lehetősége meghallgatni: a védő ugyanis már a tárgyalás elején jelezte: indítványozzák a nyilvánosság kizárását, mert a vádlott bizonyos információkat csak szűk körben hajlandó elárulni - írja a Blikk.



Pedig a bűncselekmény nagyon borzalmas: egy volt zsaru pénzhez szeretett volna jutni, ezért először megfenyegette, majd megölte egy ismerőse milliomos feleségét.

A gyanúsított, Sz. Attila több mint 27 éven át dolgozott rendőrként, leszerelése után magánnyomozással, őrzés védelemmel foglalkozott. Néhány éven belül azonban megcsappantak a bevételei, és sürgősen szüksége lett volna pénzre.

Kapóra jött neki egy ismerőse, T. János és felesége Renáta helyzete: a házaspár közösen birtokolt egy céget, azonban a kapcsolatuk megromlott, és pénzügyi viták voltak köztük. Az asszony még okirat-hamisítást is elkövetett, hogy a férjét kipenderítse a közös vagyonból.

A vádirat szerint Attila is hasznot akart húzni ebből a viszályból: 2017. április 13-án a szigetszentmiklósi Lidl parkolójában beült Renáta autójába, és azt mondta neki: a férje 40 millióval tartozik neki, azonban a pénzhez nem tud a nő miatt hozzájutni, így nincs más hátra, minthogy Renáta fizesse ki őt. A dörzsölt üzletasszony azonban egy fillér kifizetése nélkül kitessékelte Attilát az autóból, akinek ezután azon főhetett a feje, hogyan ne bukjon le a fenyegetőzés miatt.

Elhatározta, hogy megöli a nőt: újabb találkozót kezdeményezett, amire 2017. április 27-én a délutáni órákban került sor. Renáta nem volt elég óvatos: beült Attila autójába, aki egy erdős területre hajtott, ott kiszállította őt az autóból, kisebb erővel ötször megütötte a fején, majd a zsebkésével háromszor megszúrta a hátán, egyszer a mellkasán és kétszer a nyakán. Az asszony rövid időn belül a helyszínen elhalálozott. Attila ezután eltemette a holttestet, majd magával vitte a telefonját és a táskáját.

A gyanúsított egykedvűen érkezett a tárgyalásra. Senkire nem nézett, nem kommunikált: pedig több érdeklődő is megjelent a sajtó képviselőin kívül. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt férfi a fényképezés tényét is megtiltotta, amihez az új törvények értelmében joga van. Ahogy ahhoz is, hogy csak szűk körben osszon meg bizonyos információkat, mégha ezzel a bírósági eljárás nyilvánosságának elve csorbul.

Miután ezt az ügyvédje bejelentette, hiába tiltakozott az ügyész, a bíró zárt ülést rendelt el.

Annyi bizonyos, hogy az ügy nem zárult le a keddi előkészítő ülésen, és valamikor januárban folytatódik majd. Az ítéletről pedig már nem lehet a hallgatóságot kirekeszteni.

(Fotó: Blikk)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat