Felmentette az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság vádlottját a Pécsi Törvényszék kedden hozott elsőfokú ítéletében. A bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy a bűncselekményt Both Róbert követte el.
Egy bordélyházzal együttműködve nőket küldött Svájcba az a nemzetközi kerítőcsoport, amelynek tagjait nemrégiben leplezte le a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Virágot szedett két fiatal a jánoshalmi rendőrőrs udvaráról, ami után a rendőr úgy megverte az egyik behatolót, hogy elrepedt a dobhártyája.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat megalakulása óta 6300 rendvédelmi dolgozót és köztisztviselőt ellenőrzött. Több reménybeli újoncnak még az előtt véget ért a karrierje, hogy egyáltalán elkezdődött volna.
Több telefon, és olvasói levél. Valamennyi bejelentő a kaposvári donneri városrészben él. A régi nyugodt környéket emlegetik. Amikor még öröm volt arra fele lakni. Azt nehezményezik, hogy csoportokban állnak kint nap mint nap a körforgalom körül emberek. Nem lehet közlekedni, mert belekötnek az arra járókba.
Elfogta a rendőrség a balatonakarattyai hármas gyilkosság gyanúsítottját - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap kora reggel.
Szombatra virradóan fegyveres rablók törtek rá egy családra Hajdúböszörményben. Az RTL Klub információi szerint hat gyerek és az édesanyjuk aludt a házban, amikor a rablók rájuk rúgták az ajtót. A szarvasmarha-tenyésztésből élő család otthonában sok pénz volt, miután előző nap sok állatot eladtak.
Több mint 600 kilogrammnyi hamis potencianövelő tablettát találtak pénzügyőrök egy Indiából érkezett küldeményben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A rendőrség a várpalotai abortuszügyben 83 ember, köztük legalább 80, illegálisan elvégzett terhesség-megszakításon átesett nő ellen javasol vádemelést - értesült az MTI Hírcentrum.
Főbe lőtte magát egy rendőr péntek délután a Váci Rendőrkapitányságon - értesült az MTI rendőrségi forrásból.
70 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai egy budapesti droghálózat felszámolásakor.
Az elmúlt évi munkaügyi ellenőrzések számadatai bizonyítják, hogy a cégek többségénél igen gyakori a munkavédelmi, illetve a munkaügyi szabálytalanság, jogsértés. A tavaly felkeresett vállalkozások 57 százalékánál ütköztek a felügyelők munkaügyi jogsértésekbe, és 82,8 százalékuknál állapítottak meg munkavédelmi mulasztásokat.
Az elítélt színész börtönbe vonulását nem veszélyezteti az egészségi állapota, ezért hamarosan meg kell kezdenie a kiszabott büntetésének a leülését.
A főváros II. kerületében, valamint Kőbányán és Soroksáron kifejezetten magas a lakásbetörések lakásállományhoz viszonyított száma - derül ki az FHB Bank otthontérképéből. A budapesti átlagnál kevesebb a betörés a XII. kerületben, Újpesten és Zuglóban.