Tolvajok jártak az akasztói Stadler stadionban. A tettesek elloptak egy a nyolcmillió forint értékű olajfestményt.
Súlyos sérülésekkel - koponyazúzódással, vágott sebekkel - került kórházba egy 52 éves jánossomorjai férfi, akit a házába befogadott hajléktalan fiatalember bántalmazott. A brutális vendég megpróbálta lefűrészelni az áldozat lábát, és fejszével is több ütést mért rá.
Több hónapon keresztül brutálisan bántalmazták azt a 25 éves nőt, akit végül megöltek, a holttestét pedig elásták tavaly nyáron a Békés megyei Battonyán; az ügyben három ember ellen indult eljárás - közölte a rendőrség kedden sajtótájékoztatón, Békéscsabán.
Amerikai luxusúton vettek részt a hazai végrehajtók. Amíg itthon egyre több család ajtaján kopogtatnak a kamara tagjai, addig 100 szerencsés végrehajtó focimeccsen, helikopteres Los Angeles-i városnézésen pihente ki fáradalmait.
Megvert, kifosztott és hajának levágásával „büntetett” egy 17 éves lányt annak a férfinak a felesége, lánya és segítőjük, akivel a fiatalnak szerelmi viszonya volt - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Utcai pénzeső ügyében nyomoz a győri rendőrség. A másfél millió forint még szeptember 22-én szóródott szét a városban, egy autó tetejéről. Mire a tulajdonosa észrevette, közel félmilliót szedtek össze belőle a járókelők. Aki 20 ezer forintnál többet vitt haza, akár börtönbe is kerülhet.
A vádirat szerint a halasi pszichiátriai otthonban több ápoló showműsorszerűen arra buzdította a férfi betegeket, hogy orálisan elégítsék ki egymást.
Éheztették, és - a helyiek szerint - le is kötözték nevelői azt a 3 éves kisfiút, aki végül tüdőgyulladásba halt bele Pacsatüttösön. A faluban azt suttogják: a kicsinek otthont adó család prostituáltakat futtatott.
A lakásmaffia kergethette a halálba azt a metróvezető asszonyt, aki múlt héten ugrott ki kilencedik emeleti lakásából, a kilakoltatás elől menekülve. S. Éva jelzáloghitelt vett fel otthonára, amit nemrégiben elárvereztek. A nő a végrehajtó elől a halálba ugrott.
Két rendőr vádlottja volt annak a büntetőpernek, amelyben szerdán hozott ítéletet a Heves Megyei Bíróság. A verdikt szerint a kihallgató rendőrök kényszervallatták a budapesti férfit és a siófoki nőt.
A privatkopo.hu információja szerint tegnap, az esti órákban két rendőrjárőrt bántalmazott négy férfi, Érd belterületén. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette bűnügyi portálunk értesülését.
Továbbra sem hallgatta ki a rendőrség Paolo Sousát, a Videoton edzőjét abban az ügyben, amely egy hónapja robbant ki egy barátságos mérkőzésen.
Csütörtökön megkezdődik a tárgyalása annak a két pénzügyőrnek, akik a vád szerint hozzájárultak ahhoz, hogy egy ismeretlen elkövető vámtartozás megfizetése nélkül forgalomba hozhasson Kínából származó fokhagymaszállítmányokat Magyarországon.
Kábító hatású port árulnak egy budapesti üzletben. A rendőrség és az önkormányzat tehetetlen, mert a boltban árult fehér por nem szerepel a kábítószerek listáján.