Soron kívüli vizsgálatot rendelt el a fővárosi rendőrfőkapitány Gyurcsány Ferenc kihallgatása idején a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt történtek miatt.
Magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Városi Ügyészség a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának volt vezetője, S. Ilona ellen.
Hivatali visszaélés és folytatólagosan elkövetett csalás miatt nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a nagykanizsai polgármesteri hivatal volt ügyintézőjét a Zala Megyei Bíróság.
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Csecsemője meggyilkolásával gyanúsított nőtt vett őrizetbe a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Fél órán keresztül bántalmazta, ököllel, fakanállal, majd szíjjal H. Gábor a kisfiát Gabikát (†11), aki a kegyetlenség után a kórházban meghalt - áll a vádiratban.
Tűzharcban tettek ártalmatlanná a rendőrök szombat délután Miskolcon egy férfit, aki előzőleg életveszélyesen megsebesítette feleségét, majd a kiérkező rendőrökre lőtt. A férfit is életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Baltával szétverték a bútorait, és megfenyegették azt az asszonyt, akinek családja feljelentése alapján a héten három uzsorást vettek őrizetbe a Szabolcs megyei Gávavencsellőn. Az asszony híradónknak azt mondta, az egyik uzsorás rokona volt a támadó. Az ügyészség épp tegnap engedte szabadon az őrizetbe vett helybelieket. Az áldozatok rettegnek.
Utoljára négy éve mérték fel a magyar fiatalok káros szenvedélyeit, a helyzet azóta csaknem minden téren romlott: a 16 évesek például 23 százaléka háromnál többször fogyasztott már marihuánát életében.
Egy terhessége kilencedik hónapjában lévő nő rabolt ki az utcán egy idős asszonyt Derecskén, aki a támadásban súlyosan megsérült; az elkövetőt elfogták - közölte a rendőrség csütörtökön.
Három ember könnyebben megsérült és több állat elpusztult feltehetően mérgezés következtében a fővárosi Kincsem parkban - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
A többszörösen büntetett szentgáloskéri férfi védekezésképpen végig impotenciára hivatkozott. Hét év fegyházbüntetést kapott.
Október 14-ére napolta a megyei bíróság annak a pécsi rendőrtisztnek a tárgyalását, aki a vád szerint tavaly májusban kirabolta a görcsönyi takarékszövetkezeti fiókot, szolgálati kocsiját és fegyverét használva. A tettes csaknem háromszázezer forintot zsákmányolt.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 57 éves büntetett előéletű kisvárdai férfi ellen.
Pedofil fajtalankodással gyanúsítja a rendőrség azt az 50 éves szekszárdi férfit, akit a nyomozási bíró már előzetes letartóztatásba helyezett.