A szabály szerint csak a tagok vehetnek részt a Főkapitányi Klub összejövetelein, de a március végi ilyen eseményre meghívták a belügyminisztert.
Az utóbbi három évben 46 millió forintot költött el a Simor András vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra, hogy a jegybank új arculatot kapjon. Így született egy új logó is, a belső ellenőrzés szerint szükségtelenül - írja a Magyar Nemzet.
A rendőrség gyanúja szerint a színész nem csak bántalmazta, de meg is erőszakolta volt barátnőjét, P. Tímeát.
Tíz napon belül Magyarországon lesz Jozef Rohác. A szlovák Legfelsőbb Bíróság tegnapi zárt ülésén ugyanis elutasította a férfi panaszát magyarországi kiadatás ellen, így az alacsonyabb szintű bíróság határozata végrehajtható. Rohácot Fenyő János 1998-as meggyilkolása ügyében szeretnék kihallgatni Budapesten - írja a Magyar Hírlap.
Félbeszakadt szombaton, Kőszegen egy másodosztályú U19-es focimeccs az NB II. Észak-nyugati csoportjában, miután az egyik hazai játékos úgy megütötte a bírót, hogy annak betörött az orra - írja a Vas Népe Online.
A tettesek válogatás nélkül mindent lopnak, amit csak közúton szállítanak.
Az év legbecsületesebb rendőre címre is pályázhatna Varga Robin. A sükösdi származású zászlós egy bajai járőrözés közben hárommillió forintot talált az utcán.
Egy kisteherautót akart feltörni egy ember szombat este a főváros VIII. kerületében, a Köztársaság téren, ám a tulajdonos ezt észrevette, és lábon szúrta a tettest.
A jövő héten várhatóan megállapodást ír alá Orbán Viktor és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. A miniszterelnök történelminek nevezte a tervezetet.
Békés demonstrációval tiltakoztak az abonyiak kedden a Ceglédi Városi Ügyészség döntése ellen, mert az a múlt héten sem helyezte előzetes letartóztatásba „az életüket megkeserítő bűnözői csoportot” - tájékoztatott Egedy Zsolt, az abonyi képviselő-testület fideszes tagja. A kormány továbbra is hallgat, nem hajlandó tudomást venni az egyre szélesedő, és egyre brutálisabb cigánybűnözésről.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője visszautasította a szervezetét ért vádakat, majd úgy fogalmazott: szerinte az, hogy a közelmúltban a feladataikra leginkább alkalmas Audi típusú terepjárót szereztek be, nem luxus, hanem szakmai döntés volt.