Székesfehérvár - Már megint a Mura utca! - sóhajthat fel joggal az az ott lakó, aki nem tartozik az ingatlanokat rongálók közé. A Mura utca az első, ahol 24 órás őrzés kezdődött.
Egy különösen védett tanú „súgta" meg a rendőröknek, hogy egy fekete VW Touareggel járnak a cigányok támadói, és Csontos István egykori koszovói békefenntartónak köze van a csoporthoz - értesült a Blikk a perben nem szereplő nyomozati iratokból.
Ez év első három hónapjában már 260 esetben történt kábel- és színesfémlopás a MÁV-nál, ezért szakmai megbeszélést tartott március végén a MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatósága - közölte a társaság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.
Bíróság elé áll kedden Bakács Tibor Settenkedő, aki február 4-én, egyebek mellett, egy rúd téliszalámit próbált ellopni az egyik budakalászi bevásárlóközpontból, de a biztonsági kapunál lebukott.
Ismét a romák és nem romák közötti konfliktusok kerültek terítékre a parlamentben, napirend előtt.
Egy néhány száz forintos zárbetétet próbált ellopni a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egyik alezredese az egyik nyíregyházi barkácsáruházból. A főtiszt szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette a megyei főkapitány.
Hét hónap után először váltak hozzáférhetővé a Köztársasági Elnöki Hivatal közérdekű gazdálkodási adatai. Schmitt Pál hivatala 4,5 millió forintból kapott új weblapot, a Sándor-palota üzemeltetése évente 40 millióba kerül.
Egy, a Magyar Nemzethez eljuttatott belső körlevél szerint a Tescónál pontosan tudják, hogy mikor, és mit fog ellenőrizni az áruházban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Több százmillió vagy akár egymilliárd forintnál is többe kerülhet, hogy átkeresztelték a budapesti légikikötőt - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
A facebook veszélyeire hívja fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz, mert szakértőik szerint a közösségi portálok használói felelőtlenül sok információkkal tálcán kínálják a lehetőséget a betörésekhez.
Nincs eszköze a rendőrségnek, hogy a sebességmérők befolyásolására alkalmas úgynevezett lézerblokkolókat kiszűrje, bizonyos esetekben azonban a helyszínen valószínűsíteni tudja a rendőr, hogy a bemérni próbált autó sofőrje ilyen eszközt működtetett. Korábban az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának ülésén hangzott el, hogy nincs eszközpark a lézerblokkoló működésének feltárására.
Pintér Sándor belügyminiszter élhető országot, kevés bűncselekményt, és a tettesek jelentős részének elfogását ígérte 2010 júniusában. Az elmúlt hetekben napvilágot látott megyei bűnügyi statisztikák azonban - kevés kivétellel - azt mutatják, hogy a vagyon elleni bűncselekmények (lopás, rablás, betörés) száma jelentősen emelkedett, az emberek biztonságérzete egyre romlik, a lakosság fél. A Pintér által említett „élhető ország” csak a kormánypárti politikusok „linkgyűjteményében” létezik…