Gyöngyöspata többségi társadalma fontosnak érzi, hogy a sokszor egyoldalú, felszínes híradások, nyilatkozatok mellett tájékoztassa az ország közvéleményét arról, valójában milyen folyamatok és történések vezettek az elmúlt hetekben kialakult helyzethez, és egyben rávilágítson arra is, mitől várja a feszültségek és problémák enyhülését.
40 százalékkal nőtt 2009 óta Magyarországon a gyermeköngyilkosságok száma, tavaly 50 fiatalkorú vetett véget életének. Szakemberek szerint a szám növekedése a családok felbomlására és a közösségek erkölcsi válságára vezethető vissza. A Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonos Lelkisegély-szolgálathoz egy évben 5-6 ezer hívás érkezik az öngyilkosság gondolatával foglalkozó fiatalok részéről.
A mai napon két alkalommal is áthaladtam Gyöngyöspatán. Az a véleményem erősödött meg, hogy a rendőrök és az őket vezénylő és vezető parancsnokok egyszerűen nem ezen a világon élnek vagy nincsenek tisztában a „Szolgálunk és védünk!” szlogen jelentésével.
Kirabolta a segítségükre siető autóst három román férfi a székesfehérvári elkerülő út felhajtójánál; a gyanúsítottakat elfogták, és bűnügyi őrizetbe vették - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
2011. március 22-én meggyilkoltak otthonában egy 50 éves hejőszalontai asszonyt. Elvágták a torkát. Orbán Viktor szerint „felesleges élet nincs”. Megmutatjuk az egyik, „nem hiába született” - feltételezett - elkövető fotóját. Nem a szoláriumból lépett ki…
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint vádemelési javaslattal zárult le az ajkai rendőrségen 2010 októberében lopások miatt indult eljárás. A nyomozás adatai szerint az iszapkatasztrófát kihasználva két fiatal lopott el különböző értéktárgyakat az üresen álló házakból, egy 55 éves férfi pedig a sérült autókból emelt ki értékeket. A férfi egyébként jelenleg előzetes letartóztatásban van, mert időközben személyi szabadság megsértése miatt is eljárást indultak ellene.
Bolti szarkákat kaptak el a csornai rendőrök kedden. Sopronban, Kapuváron és Csornán loptak, a négyes bandából mindannyian büntetett előéletűek, kettőt köröztek. Mindhárom városban ugyanannak az üzletláncnak az egységében ténykedtek.
A fiatalkorú bűnelkövetők mentális állapotának vizsgálatával ma hazánkban négy igazságügyi orvos szakértő foglalkozik. Közülük Dr. Sófi Gyula gyermekpszichiátert, családterapeutát, igazságügyi orvosszakértőt kérdezte a mindennapi.hu.
Iskolatársától követelt pénzt három diák egy nyíregyházi középiskolában; a 15 és 17 év közötti fiúkat zsarolás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki - közölte a rendőrség.
Tizenöt embert állítottak elő illegális árambekötések miatt Kemecséről, Vasmegyerről és Beszterecről az áramlopások felderítésére tartott szombati ellenőrzést követően - közölte a rendőrség.
Kétmillió forint nyomravezető jutalmat ajánlott fel az OTP Bank, hogy a pénteken VIII. kerületi bankfiókjukat ért fenyegetés elkövetőjét mielőbb kézre kerítsék - közölte a bank médiakommunikációs osztálya.