Ma: 2018.12.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádemelési javaslat a mernyei emberölés ügyében: megrúgta, megtaposta édesanyját
Privatkopo.hu 2018.03.13. 9:50:00

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy mernyei lakos ellen.



A rendőrség tájékoztatása szerint a 42 éves férfi 2017. április 1-jén, 15 óra és 16 óra közötti időben, a házuk udvarán, majd a ház előtti járdán családi veszekedést követően késsel megvágta, illetve többször megrúgta és megtaposta édesanyját. Az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A körzeti megbízottak V. Istvánt elfogták és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit a Kaposvári Járásbíróság 2017. április 4-én előzetes letartóztatásba helyezte.

A nyomozók az eljárást a napokban befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal a Somogy Megyei Főügyészségnek megküldték.

További friss információk
Nem díjazták a mesét a BRFK nyomozói: kattant a bilincs a csalók csuklóján
Amikor beüt a nagy üzlet: 8500 tonna kukoricát adtak el, miközben egy szem sem volt nekik
Kétmilliárdos költségvetési csalás: összesen 43 és fél év fegyházat kaptak a tejkereskedő bűnszervezet tagjai
Csomagkézbesítőnek ajánlott segítséget a csaló
Ifjúsági ökölvívó-vb: három biztonsági cég közül kettő munka nélkül kaphatott 10 milliót?
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat