Ma: 2019.08.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Sikkasztással gyanúsított ügyvéd letartóztatását indítványozta az ügyészség
Privatkopo.hu 2018.12.20. 4:17:00

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a szegedi ügyvédnek, aki a gyanú szerint 2018 júniusa és augusztusa között ügyfelek által átadott pénzösszegeket sikkasztott el.



A gyanú szerint az elkövető három ügyféltől vett át pénzeket ingatlan-adásvétel kapcsán, mindhárom esetben az ügyvédi letétbe átadott pénz kizárólag az adásvétel érdekében volt felhasználható. A felek azt is kikötötték, hogy harmadik személy részére kifizetést az ügyvéd kizárólag a megbízók írásbeli engedélyével tehet.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított ennek ellenére nem a megállapodásban foglaltakra fordította az ügyfelek által átutalt 38 millió, 27 millió valamint 3,3 millió forintos tételeket, hanem saját céljaira használta fel.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a gyanúsított letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye, valamint annak a veszélye miatt, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a bizonyítási eljárás veszélyeztetésére törekedhetne.

További friss információk
635 millió forint adót csalt el egy esztergomi számlagyáros
Börtönbüntetésre ítélték a tanárnőt, aki pénzt csalt ki diákoktól
Közel 400 milliót csaltak ki egy székesfehérvári vállalkozótól
17 éves „unokázós” csalót kapcsoltak le a Pest megyei nyomozók
Lecsapott a csaló cigányokra a BRFK „unokázós” nyomozócsoportja
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat