A Baranya Vármegyei Főügyészség 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 15 éves lánnyal szemben, aki eltitkolt újszülöttjét megölte.
A vádirat szerint a fiatal lány korábbi párkapcsolatából várandós lett, amiről tudomással bírt, azonban terhességét környezete elől eltitkolta.
A lány egy pécsi középiskolában tanult, annak kollégiumában lakott.
2024. január végén, este a kollégiumi szobájában lefeküdt, azonban erős görcsei miatt elaludni nem tudott. A lány az éjjel folyamán többször elhagyta a szobáját, mosdóba ment, azonban görcsei nem szűntek meg. Az este folyamán a lány erősen vérezni kezdett, majd a hajnali órákban a vécécsészébe szülte koraszülött gyermekét, azt lehúzta és megpróbálta az újszülöttet lenyomni a vécékagylóban.
A fiatalkorú lány a szülés miatt erősen vérzett, ezért szólt szobatársának, aki ezt követően értesítette az egyik nevelőt, aki kihívta a mentőket.
A kiérkező mentősök azonban már csak az újszülött halálát tudták megállapítani.
A fiatalkorú vádlott cselekménye a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.
(Fotó: illusztráció) |