Ma: 2019.08.26. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Dánielék fegyverrel rabolták ki a dohányboltokat
Privatkopo.hu 2019.03.27. 8:22:00

A budapesti nyomozók befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik több mint 1,5 millió forintot raboltak négy dohányboltból.



A 27 éves D. Dániel még 2018 februárjában, fegyverrel kirabolt egy Budapest IX., valamint XVII. kerületi dohányboltot. A férfi a fegyverrel megfenyegette az eladókat, és a bevételt követelte, majd a pénzzel együtt elmenekült.

Sz. Dániel 2018. június 4-én, éjszaka rabolt ki Budapest XVII. kerületében egy dohányboltot, majd két hónappal később, 2018. augusztus 4-én ugyanazt a rákosmenti trafikot rabolták ki. Akkor D. Dániel ment be fegyverrel az üzletbe, közben társa Sz. Dániel figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését, majd együtt elmenekültek. A rablók a bűncselekmények során több mint 1,5 millió forintot vittek el. Az eladók közül senki sem sérült meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai azonosították az elkövetőket és 2018. szeptember 2-án elfogták őket, majd fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók Sz. Dániel lakásán megtaláltak és lefoglaltak egy gázriasztó fegyvert.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

További friss információk
Ököllel ütött egy gyereket a 37 éves vadbarom
Nemzetközi drogbandára csaptak le az NNI nyomozói
Nyári szünet 2019. június 25. naptól 2019. augusztus 25. napig
Legalja: ellopták és feldarabolták az angyalt a „színesfém-rajongó” cigányok
Egy ballagási ünnepség záró felvonása: baltával okozott életveszélyes sérülést
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat