Ma: 2017.12.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megpróbálták megvesztegetni Tanyi György ügyvédjét?
MN/Privatkopo.hu 2017.11.30. 6:31:00

Egy több mint húsz évvel ezelőtti gyilkossági kísérlet miatt a nyáron, első fokon elítélt Tanyi György büntetőeljárásához kapcsolódó vesztegetési ügy tárgyalása kezdődött szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróságon.



A több mint húsz évvel ezelőtti, a nem túl jó hírnévnek örvendő, korábban többször büntetett Lakatos Csaba hajtó ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt a nyáron, első fokon elítélt Tanyi György (fotónkon) büntetőeljárásához kapcsolódó vesztegetési ügy tárgyalása kezdődött szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróságon.

Jakubinyi Róbert vállalkozót, az Egymásért Egy-másért Alapítvány volt vezetőjét azzal vádolják, hogy Tanyi ügyvédjét, Kadlót Erzsébetet idén februárban arra próbálta rávenni, beszélje rá házi őrizetben lévő ügyfelét, Pintér Sándor belügyminiszterre terhelő iratokkal együtt szökjön külföldre. Majd mikor az ügyvéd ezt elutasította, húszmillió forintot ajánlott fel - tartalmazza a vádirat.

A vádlott a bíróság előtt előadott vallomásában úgy reagált, semmi ilyet nem mondott. Kifejtette, eleve nonszensznek tartja, hogy ha valakinek terhelő iratai vannak a belügyminiszterre, miért adná oda őket egy eleve szorult helyzetben lévő, súlyos bűncselekménnyel vádolt embernek, aki ellen ráadásul szökés esetén nemzetközi körözést is kiadnának. Hozzátette, ha vannak ilyen, Pintér Sándornak kellemetlen dokumentumok, azokat nyilván elektronikusan is lehet tárolni, külföldre küldeni.

Kadlót Erzsébethez vallomása szerint azért ment el a találkozóra, mert egy másik jogász ajánlotta zálogjogi problémája kapcsán. „Korábban azt sem tudtam, hogy Kadlót Erzsébet nevű személy létezik” - jelentette ki. Jakubinyi Róbert elismerte, hogy valóban megkérdezte, „Pintér fogja-e még Tanyi György kezét”, illetve hogy tett egy ajánlatot az ügyvédnek, miszerint ha védencének van terhelő bizonyítéka a miniszterre, az őt érdekelné.

Az ügyvéd viszont másra emlékszik. A kézfogós kérdés kapcsán felidézte, rögtön tudta, mire célzott a vádlott: korábbi pletykák szerint Pintér Sándor akkori főkapitánynak köze lehetett ahhoz, hogy a kétes kapcsolatokkal rendelkező, zavaros pénzügyeiről elhíresült Lakatos Csaba hajtó ellen 1996-ban elkövetett merénylet nyomozását nagyon hamar, eredménytelenül lezárták.

Kadlót visszaemlékezett, Jakubinyi Róbert így folytatta a februári diskurzust: „Ha Pintér elengedte a kezét (Tanyinak - a szerk.), akkor el fogják ítélni. Ezeknek nem olyanok az erkölcseik, mint önöknek.”

A férfi szerinte azt is megemlítette, hogy az ügyvédet is „elütheti egy busz”; ellenben ha segít, húszmillió forintot kereshet.

„Szó szerint azt mondta, segítsünk ennek a kis cigánygyereknek” - mondta Kadlót Erzsébet. Szerinte ezután arról beszélt Jakubinyi, hogy Tanyinak külföldre kellene vinnie mások által átadott, a miniszterre terhelő dokumentumokat, „mert külföldön most vevők mindenre Pintérrel kapcsolatban”.

„Erre megkérdeztem, hogy gondolja, hiszen házi őrizetben van. Azt felelte, ne vicceljek, hogy a nyomkövetőt Tanyi nem tudja levenni, és amúgy sem hiszi, hogy éjszakánként nem jár ki” — számolt be az ügyvéd a párbeszéd végéről. A tanú emlékei szerint Jakubinyi Róbert suttogott, ezért nem mindent értett az elmondottakból, de a vallomásában felidézett közlések biztosan elhangzottak.

Kadlót Erzsébet a látogatás után felhívta ügyfelét, Tanyi Györgyöt, és figyelmeztette, ha őt is megkeresik hasonlókkal, eszébe se jusson szökni vagy hevesen reagálni. Tanyi feljelentést tett a történtek miatt.

Jakubinyi Róbert az elmúlt nyolc hónapot előzetes letartóztatásban töltötte, a szerdai tárgyaláson azonban a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra enyhítettek - levették róla a vezetőszárat.

A férfi ellen két másik büntetőeljárás van folyamatban.

További friss információk
Rendőrnek adta ki magát a nemzetőr - zsarolással gyanúsítják
Elfogták a dohánybolti rablót
Pécsiék istennek képzelik magukat, államként működnek az államban
A Kincsem Nemzeti Kft. vezetése a lótulajdonosokat szükséges rossznak tekinti, akiket kordában kell tartani
Kitűnő rendőrségi kapcsolataival henceg a lóversenysport résztvevőit terrorizáló Lakatos Csaba, állítása szerint rendszeresen a belügyminiszterrel vacsorázik
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat