Ma: 2019.11.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Idős asszonyt fosztott ki a cigány - más is van a rovásán
Privatkopo.hu 2019.10.22. 15:11:00

A Jászberényi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. 



Egy 75 éves nő közlekedett Jászapáti belterületén kerékpárral 2019. október 17-én, délelőtt. Az egyik utca kereszteződéséhez érve egy ismeretlen megjelent mellette, majd kivette a fülbevalóját, valamint a hallókészülékét, és ismeretlen helyre távozott.

A sértett bejelentését követően a nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést, tanúkutatást, majd rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Ferenc jászapáti lakost.

A rendőrök a férfit 2019. október 21-én elfogták, majd a Jászapáti Rendőrőrsre előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

További friss információk
Családi vállalkozásban kereskedtek a dizájnerdroggal, a kiskorú gyermeket is bevonták az értékesítésbe
Ismét letartóztatták Sztojka Ivánt - a Marian Cozma megöléséért elítélt cigánybűnözőt ezúttal kerítéssel és kitartottsággal gyanúsítják
Combon szúrta ismerősét egy 18 éves férfi
76 éves asszonyt rabolt ki egy „mozdonyszőke” nő
Kábítószer, hamis potencianövelők, lőszerek
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat