Ma: 2019.05.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Richárdot gyorsan elfogták a nyomozók
Privatkopo.hu 2019.05.12. 13:14:00

Egy férfi 2019. május 9-én tett feljelentést a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságán; elmondta, hogy egy nappal korábban, május 8-án, este 10 és 11 óra között, Kispesten kirabolták.



A férfi egy Budapest XIX. kerületi kocsmában ivott alkalmi ismerősével, aki a közös szórakozás után - a gyanú szerint - a Vak Bottyán úton leütötte, majd elvette 180 ezer forintját és a mobiltelefonját.

A rendőrök a beszerzett kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, S. Richárdot. A 32 éves budapesti férfit még aznap délután 17 órakor a bűncselekmény helyszínének közelében elfogták, előállították a XIX. kerületi rendőrkapitányságra. S. Richárdnál tartott kutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a mobiltelefont és a 180 ezer forintot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága a rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást S. Richárd ellen, a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását. 

További friss információk
Közel 50 millió forintot csalt ki - keresik a BRFK nyomozói (fotó)
Kifosztás: Kolompár és társa félmilliótól szabadított meg egy nyírmártonfalvi lakost (fotó)
Fiatal nőt fogdosott, a rendőrség keresi a szeméremsértőt (fotó)
Borsod megyében terjesztették a Budapesten beszerzett kábítószert
„Nyugdíj kiegészítés”: 65 éves nő árulta a kábítószert
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat