A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fogolyszökés, jármű önkényes elvétele, könnyű testi sértés és lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy helyi lakost.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.
Közel 20 kg. marihuána lapult egy Madridban feladott és Budapestre érkezett küldeményben. A címzettet a nyomozók elfogták, és további kétbőröndnyi drogot találtak nála. B. Gábornak így már közel fél mázsa kábítószerrel kell elszámolnia.
A rendőrségre április 27-én, este érkezett bejelentés arról, hogy Esztergomban egy férfi arcon szúrt egy másikat, majd elmenekült.
A kunszentmiklósi rendőrök egy 79 éves apostagi férfival szemben nyomoztak, aki légpuskájával karon lőtte szomszédasszonyát.
A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt az ózdi férfit, aki új pszichoaktív anyagot árult vevőkörének, köztük fiatalkorúaknak is.
A helyi férfi Győrben, a Sziget városrészben lévő lakásából irányította hálózatát, és közvetlenül árusította - grammonként 25 ezer forintért - az őt felkereső fogyasztóknak a „piko” elnevezésű szintetikus drogot. A kereskedőt a nyomozók 2024. április 17-én, kábítószer értékesítése közben tetten érték, és elfogták.
Egy solti élelmiszerüzletből próbált árucikkeket ellopni egy tolvajbanda. A januári esetről egy videót is megosztottak. Az elkövetők azonosításához a lakosság segítségét kérik a rendőrök.
A KR NNI több éve nemzetközi együttműködésben harcol azon balkáni típusú bűnbandák ellen, amelyek a régió országaiba nagy mennyiségű kábítószert csempésznek. A közelmúltan három - egy magyar és két szerb - drogterjesztőt kapcsoltak le.
Tiltott adatszerzés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon egy 57 éves helyi lakossal szemben.
A nyomozók őrizetbe vettek egy helyi lakost, aki egy ittassága miatt védekezésre képtelen állapotban lévő férfi pénztárcáját vette el Mohácson.
Kamupénzzel fizetett egy férfi Józsefvárosban, majd kést rántott, amikor lebukott. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
A nyomozók őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 50 éves szigetvári nőt. Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt indult eljárás ellene.
Emberkereskedelem, kényszermunka és gyermekpornográfia bűntettek elkövetése miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 33 éves férfival és egy 27 éves nővel szemben.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) elfogta azt a 37 éves férfit és 60 éves édesanyját, akik a gyanú szerint Hevesben és Borsodban terjesztettek kábítószert. Az illegális családi drogbiznisz egyik rejtekhelye az évekkel ezelőtt meghalt apa nyughelye volt.