Az idén minden negyedik magyar vállalat, világszerte pedig minden harmadik vált a gazdasági bűnözés áldozatává. Magyarországon, ahol még mindig élen jár a korrupció, és a technológia fejlődése miatt egyre fenyegetőbb a számítógépes bűnözés veszélye, növekszik a gazdasági bűncselekmények elkövetésének gyakorisága, áll a PwC friss felmérésében.
Házi őrizetbe helyezték kedden Csábi Bettina egykori bokszoló világbajnok sportolót, akinek előzetes letartóztatását november 25-én rendelték el Kecskeméten, de a határozat ellen fellebbezett - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 32 éves budapesti lakos és három társa ellen.
Több mint egymilliárd forint áfát csalt el az a közel húsztagú bűnszervezet, melynek középpontjában egy könyvelőiroda és egy őrzés-védelemmel foglalkozó társaság állt. A csoport tagjainak elfogásakor hárman szökni próbáltak, egyikükre lízingelt magánrepülő várt a repülőtéren.
Csábi Bettina volt ökölvívó-világbajnoké a legismertebb név azok közül, akiket november 25-én előzetes letartóztatásba helyezett a Kecskeméti Városi Bíróság, de nem biztos, hogy a főkolompos is a sportolónő volt.
Sikkasztásra és kettős könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő a Budapesti Zsidó Hitközség Kozma utcai temetőjének könyvelésében, ezért ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a BRFK. Csütörtök délután házkutatást tartottak a temetőben és a hitközség Síp utcai irodáiban.
A Transparency International nyilvánosságra hozta a korrupciós helyzetről szóló szokásos éves jelentését. Magyarország közepesen korrupt állam.
Összesen nyolc útlevélkezelőt vádol azzal a nyomozó főügyészség, hogy a tompai határátkelőhelyen 5 illetve 10 euróért cserébe engedték be a külföldi állampolgárokat. Öten még mindig hivatásosként tevékenykednek.
Rendkívül súlyos adócsalás - a gyanú szerint a kárérték több mint 650 millió forint - a vád a volt világbajnok bokszolónő ügyében, ráadásul bűnszervezetben elkövetve, ebben az esetben 2-20 év a büntetési tétel.
30 napra előzetes letartóztatásba helyezték és a kecskeméti börtönbe vitték át Csábi Bettinát.
Négy év börtönbüntetésre ítélte első fokon a Budakörnyéki Bíróság szerdán azt a vállalkozót, aki 2007-ben nagyobb mennyiségű hamis euró bankjegyet fizetett be saját bankszámlájára, majd azt forintra átváltva másoknak utalta tovább; a vádlott felmentésért fellebbezett.
Iker gyerekei szeme láttára vitték el a csuklyás vámkommandósok kedd hajnalban dr. Csábi Bettinát (34) és férjét, K. Istvánt bajai otthonukból.
Őrizetbe vették Csábi Bettina egykori bokszvilágbajnokot nagy összegű adócsalás gyanúja miatt.
A magyar élvonalban szinte mindenki tud a megvesztegetési ügyek részleteiről, és már régen nem a betyárbecsület, sokkal inkább a félelem miatt nem szólalnak meg a játékosok - állítja egy több NB I-es csapatban is megfordult magyar labdarúgó. Az utóbbi hetek híreinek hatására az öltözőkben központi téma lett a bunda, ami mindig is része volt a magyar focinak, a hallgatásukkal vétkessé váló játékosok pedig nem tudják, mitévők legyenek.