Ma: 2024.05.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Féltékenységből verte össze élettársát
Privatkopo.hu 2020. 11. 12. 9:26:00

A Vas Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2020 áprilisában, egy Vas megyei városban, féltékenységből többször megütötte, megrúgta az élettársát, és azokkal a bántalmazottnak életveszélyes sérülést okozott.



A vádlott 2020 áprilisában a sértettel közösen használt albérletben italozott, miközben szóváltást provokált a sértettel, őt azzal gyanúsította, hogy megcsalta, majd ököllel többször arcon ütötte őt. A sértett a nappaliba menekült, azonban a vádlott utána ment és folytatta a bántalmazását, miközben követelte, hogy árulja el, kivel csalta meg. A sértett félelmében mondott egy nevet, emiatt a vádlott ismét ököllel arcon ütötte, valamint megrúgta.

A sértettnek azt követően sikerült a lakásból elmenekülnie, hogy a vádlott bora elfogyott és a vádlott további italért ment el a közeli itallerakatba.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Vas Megyei Főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A Vas Megyei Főügyészség mértékes indítványt is tett a vádiratban és három év börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat