Ma: 2024.06.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kőműves kalapáccsal akarták behajtani a munkadíjat a kőművesek
Privatkopo.hu 2020. 04. 30. 16:30:00
A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a négy férfival szemben, akik 2019 végén egy házfelújítással kapcsolatban ki nem egyenlített követelésüket próbálták meg erőszakkal behajtani.

A vádirat szerint a kőművesként dolgozó vádlottak egyike tavaly nyáron megállapodott a sértettel, hogy az egyik Csongrád megyei faluban található házát felújítja, kicseréli a nyílászárókat, valamint a házat nemesvakolattal és szigeteléssel látja el. Munkadíjként 1,2 millió forintot állapítottak meg, és a felújítás tavaly december elején elkészült. A kölcsönösen kialkudott munkadíjból azonban 225 000 forintot a sértett nem fizetett meg, arra való hivatkozással, hogy az elvégzett munka nem megfelelő minőségű. Többszöri telefonbeszélgetésre és követelőzésre sem volt hajlandó a sértett a tartozását kiegyenlíteni.

December 22-én a vádlott három társával felkereste a sértettel azzal az indokkal, hogy a helyszínen maradt szerszámait elvigye. Miután a vádlott és három társa a sértett házánál megjelentek, a sértett és fia kaput nyitott, a szerszámokat felpakolták, ezt követően azonban a vádlottak kőműves kalapácsot és boxert ragadtak, majd a nagykapu mögött álló sértetteket benyomva visszamentek az ingatlan udvarára. A vádlottak közölték a sértettel, hogy fizesse ki a tartozását, különben leverik a lakóház szigetelését, valamint a tartozás fejében elviszik az ingóságait, és agyonverik, amennyiben nem adja meg a pénzt. Az egyik vádlott - azért, hogy a követelésnek nyomatékot adjon - a sértettet boxerrel vállon és felkaron ütötte azt kiabálva, hogy eltöri a csontjait. Ugyancsak megütötték több alkalommal a sértett védelmére kelő fiát is.

A vádlottak, miután a sértett a bántalmazások és a fenyegetések hatására sem volt hajlandó megadni a tartozást, magatartásukkal felhagytak, és azzal távoztak a helyszínről, hogy pár nap múlva visszajönnek.

A sértett és a fia a fej, valamint a váll, felkar zúzódását szenvedték el a bántalmazások következtében, amelyek 8 napon belül gyógyulnak.

A járási ügyészség a vádlottakat felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntettével, valamint minősített magánlaksértés bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

Az eljárás kezdeti szakaszában letartóztatásban, majd azóta bűnügyi felügyelet és távoltartás hatálya alatt lévő vádlottak bűnösségéről a Szentesi Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat