Ma: 2024.06.02.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Tömegverekedések Budapesten
MTI 2012. 07. 27. 12:50:00

Két tömegverekedés tört ki csütörtök éjszaka a fővárosban: a Blaha Lujza térről nyolc embert, a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utcából öt embert állítottak elő - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese, pénteken.



A Blaha Lujza téren éjfél körül két magyar és négy afgán, valamint két, egyelőre ismeretlen állampolgárságú ember verekedett össze, eddig ismeretlen okból. Mind a nyolc embert előállították, a kihallgatások folynak. Sérülésről a rendőrségnek nincs tudomása.

A Diószeghy Sámuel utcában két család verekedett össze, onnan öt embert állított elő a rendőrség. A verekedésben egy ember könnyebben megsérült, őt combon szúrták - tette hozzá a sajtóügyeletes.

Éppen a Diószeghy Sámuel utca és a Korányi Sándor utca sarkán adták át a múlt héten az ország első mobil rendőrőrsét; a konténerépületben a rendőrök éjjel-nappal jelen vannak. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere akkor elmondta, hogy az önkormányzat kilencmillió forintot költött a mobil irodára, amelyet két órán belül a kerület bármelyik pontjára át lehet telepíteni. A tervek szerint másfél-két éven belül további három ilyen létesítményt helyeznek ki a bűnügyileg terhelt területekre.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat