Ma: 2024.06.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Közös magyar-svájci rendőrségi fellépés a prostitúció ellen
MTI 2012. 08. 07. 15:45:00

Közös fellépést tervez a magyar és a svájci rendőrség a nyugat-európai országokba irányuló prostitúció és az azzal összefüggő bűncselekmények visszaszorítására.




Erről Christian Mühlethaler, a Svájci Államszövetség budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete egyeztetett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság illetékeseivel kétnapos, kedden befejeződött látogatása során.

Hudák Zsolt rendőr alezredes, a főkapitányság rendészeti igazgatója az MTI-nek elmondta: szoros kapcsolatot szeretnének kiépíteni a svájci kantonok rendőrségeivel az eredményes fellépés elérésére, amelyhez a svájci nagykövet segítséget ígért. Az alezredes szerint hasonló együttműködésre kialakítására törekszenek majd, mint amit egy másik prostitúcióval érintett nyugat-európai országgal, Hollandia rendőrségével létesítettek. A magyar és a holland rendőrség az utóbbi időben kölcsönös információcserével, közös akciókkal, több prostitúcióval kapcsolatos bűncselekményt tárt fel és fogta el a gyanúsítottakat a két országban - emelte ki Hudák Zsolt.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat