Ma: 2024.06.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Emberöléssel gyanúsítják
police.hu 2014. 02. 11. 6:48:00

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Gábor ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 5-én tatabányai lakásában bántalmazott egy 73 éves asszonyt, aki belehalt sérülésibe.



Az áldozatot 2014. február 6-án délelőtt találták meg a rendőrök, miután gondozója aznap hiába csengetett be az idős nénihez, ő nem nyitott ajtót. Aggódott amiatt is, mert előző napi ebédjét érintetlenül találta a lakás bejárati ajtaja mellett. A tűzoltók és a rendőrök egy emelődaru segítségével az ablakon át bejutottak a lakásba, ott találták meg az idős asszonyt a földön fekve.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a helyszíni szemlével egy időben adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek során felmerült a gyanú, hogy a bűncselekményt a 26 éves férfi követte el. B. Gáborról a nyomozók kiderítették, hogy korábban Tatabányán élt és 2011. december 6-án kirabolta a 73 éves nénit. Azt is kinyomozták, hogy a férfi Budapestre költözött, ott fogták el a rendőrök 2014. február 7-én. Gyanúsítotti kihallgatásán B. Gábor tagadta a bűncselekmény elkövetését. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette a gyanúsítottat és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A bíróság 2014. február 10-én 30 napra elrendelte a gyanúsított fogva tartását.

További friss információk
BRFK: 75 elfogás
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Rendőrkézen a szökött fogoly
Kábítószerrel üzleteltek
Drogszállítmányt kapcsolt le a NAV és az NNI
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat