Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint egy idős asszony betegségét és érzelmeit kihasználva szerezte meg az örökségét.
A Pécsi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésérére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki egy 81 éves sértettől akart pénzt kicsalni.
Egy csongrádi pár lopott pénzből fizetett a kibérelt apartmanért. A rendőrök elfogták őket.
A Zalaegerszegi Törvényszék pénteki közleménye szerint két férfi 2019 októbere és 2020 januárja között 105 embert károsított meg, és ezzel több, mint 9 millió forintot keresett jogtalanul.
Vádat emeltek egy korábbi labdarúgó ellen, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29 sértettől - közölte a Pest Megyei Főügyészség.
A Szombathelyi Járási Ügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a két könyvelővel szemben, akik öt éven keresztül 107 millió forintot sikkasztottak el egyik ügyfelüktől. A vádhatóság végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott.
Külföldre tervezett szökése előtt elfogták a szigetszentmiklósi rendőrök azt a 49 éves férfit, aki édességek fuvarozásával csalt. Több mint 70 milliós rakományait - az eredeti végállomások helyett - egy vecsési telephelyen depóztatta. Még eladás előtt sikerült hiánytalanul lefoglalni és visszaadni.
A győri Petz Aladár Egyetemi Kórház egyik főorvosa ellen eljárást indítottak, mert hálapénzt fogadott el. Akár három évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki kapja, és egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető az a páciens, aki adja a hálapénzt.
A költségvetésnek közel egymilliárd forint kárt okozó, fiktív számlák kiállítására szakosodott bűnszervezet nyolc tagjának letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik egy valójában nem létező, érmegyűjtő befektetőre hivatkozva, egy ghánai céget is felhasználva, károsítottak meg 32 személyt, összesen több mint 70 millió forinttal.
Korrupcióval vádolnak egy befolyásos ügyvédet, aki még nyomozó ügyészként több mint hatvanmillió forint kenőpénzt vehetett át. A férfi akkoriban hivatalos személyek által elkövetett korrupciós bűncselekményekkel és nagy gazdasági bűnügyekkel összefüggésben nyomozott. A vádhatóság beismerés esetére 8 év szabadságvesztésre tett indítványt.
Szabadnapját töltő rendőrnő azonosította be azt a járművet, amely ahhoz a két román állampolgárságú férfihoz köthető, akik egy időskorút ejtettek tévedésbe Salgótarjánban.
A Heves Megyei Főügyészség - más személyek mellett - vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki többéves fiktív számlázási tevékenysége során összesen 355 millió forintra tett szert jogtalanul.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfival szemben, aki csalárd módon, állítólagos ügyvéd rokona segítségét ajánlva csalt ki több mint 11 millió forintot egy időskorú nőtől.
Költségvetési csalás bűntett gyanújával rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes bűnügyi igazgatósága a törökbálinti székhelyű EX-INVESTIGATION 2009 Kft. működésével összefüggésben - értesült a Privátkopó bűnügyi portál. A cég az egykori sztárnyomozó, volt MSZP-s országgyűlési képviselő, Doszpot Péter érdekeltségébe tartozik, ő a társaság ügyvezetője is.