Ma: 2024.05.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Egymilliárd forintos költségvetési csalás: könyvelőkkel és ügyvédekkel szemben is vádat emeltek

A Vas Vármegyei Főügyészség vádat emelt annak a bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik háromszintű csalárd számlázási láncolatot működtettek, és ezzel több, mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. Az elkövetők között könyvelők is ügyvédek is vannak.

Tián Pál, a hírhedt politikai-üzleti kalandor a százmilliós kriptovalutás csalás egyik gyanúsítottja

Egy diplomata útlevél is felbukkant a korábban a Jobbik körül mozgó, és már a ‘90-es években is zűrös ügyekbe keveredő Tián Pál elfogásáról készült rendőrségi videón. Ő és társai egy kriptovalutás befektetési csalás ügyében lettek gyanúsítottak.

Online csalókat tartóztattak le

A tettesek banki ügyintézőnek adták ki magukat, majd rávették a sértetteket, hogy telepítsenek egy kémprogramot a gépükre. Ez teljes hozzáférést biztosított az elkövetőknek, így több millió forintot zsákmányoltak. A három gyanúsítottat a bíróság letartóztatta.

Hamis román személyi okmányokkal bujkáltak az elítélt adócsalók

A hajdú-bihari rendőrök, több társszervvel is együttműködve, három top 50-es körözött férfit fogtak el, akik Spanyolországban, Ausztriában és Magyarországon bujkáltak.

Lecsaptak a számlacsapolókra

Az érdi rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig autóztak, hogy otthonukból bilincsben vigyék el azt a két férfit, akik a gyanú szerint részt vettek egy közel 5 milliós online csalásban.

100 millió forintos csalást hajtottak vége kriptovalutás portfólió ígéretével

A budapesti székhelyű, illegális tevékenységet végző cég mögött két nő és egy férfi állt, míg az üzletből befolyt összegek tisztára mosását egyikük unokahúga végezte. A Mátrix projekt keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2023. október 9-én, reggel mind a négyüket elfogta.

Budapest közepén csaptak le a gazdaságvédelmi nyomozók a csalókra

Egy budakalászi férfi kért rendőri segítséget még augusztus végén, miután rájött, ismeretlenek átverték és 17,7 millió forintot húztak le bankszámlájáról.

Idős és beteg férfiak pénzére pályázott a 32 éves cigánynő

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 32 éves, budapesti nő több idős, és mentálisan beteg férfit becsapott, hogy tőlük pénzt és mobiltelefonokat szerezzen.

Kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak egy költségvetési szervnek

A Baranya Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat tizennyolc személlyel szemben, akik közreműködésével több, mint kétmilliárd forint kárt okoztak egy központi költségvetési szervnek.

Közel 6 millió forintot sikkasztott a Tescóból egy diákmunkás

Hónapokon át saját zsebre dolgozott egy diákmunkás a hatvani Tescóban. A fiatal pénztárosként végzett munkát a hipermarketben, és közel hatmillió forintot nyúlt le a kasszából tíz hónap alatt. A fiatalt tetten érték.

Korrupt NAV-vezető ellen emeltek vádat

Bűnszövetségben, üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Debreceni Törvényszéken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt felsővezetője és több társa ellen - közölte a főügyészség.

Trükközött a szállodai foglalással, hogy elkerülje a fizetést

Más néven foglalt szobát egy debreceni hotelben egy nő, és azt is elérte, hogy ne kelljen előleget fizetnie - csalás miatt vádat emeltek ellene.

Folyamatosan dézsmálták munkaadójuk raktárkészletét

Kollégáik társaságából állították elő azt a két férfit, akiket a szigetszentmiklósi nyomozók közel 37 milliós sikkasztással gyanúsítanak.

Anyja segítségével közel 1 millió forintot csalt ki a barátnőjétől egy keceli férfi

A Kiskőrösi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt egy férfival és az anyjával szemben, akik idén júliusban a férfi barátnőjétől közel 1 millió forintot csaltak ki azzal a hamis ürüggyel, hogy az osztrák határon egy korábbi pénzbüntetés meg nem fizetése miatt a férfit őrizetbe vették.

Idős férfiakat húztak le a „szerelmet” kamuzó cigány retkek

A Gödöllői Járási Ügyészség vádat emelt három nő ellen, akik idősebb férfiaktól csaltak ki alkalmanként több százezer forintos telefonokat, illetve több millió forint kölcsönt is.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2168
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat