Ma: 2024.04.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Férje felbujtására szúrt le a felesége egy férfit
Privátkopó 2024. 04. 27. 12:15:00

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy házaspárral szemben, mert szóváltást és ütésváltást követően a feleség a férj biztatására megszúrta az alagsorban a társasházuk egyik lakóját.



A vádirat szerint a 24 éves nő és a 26 éves férfi 2022 októberében költöztek bérlőként egy budapesti társasház alagsorának tárolóhelyiségéből átalakított lakásba, és nem sokkal később már haragos viszonyba kerültek egy, a házban régóta élő lakóval, a későbbi sértettel.

A házaspár 2022. december 29-én, napközben a lakásukban marihuanát fogyasztott. Amikor meghallották, hogy a sértett az alagsorban más lakókkal beszélget, és emelt hangon szidalmazza őket, a lakásból kirontottak és felelősségre vonták, majd több alkalommal, ököllel megütötték, közben megöléssel fenyegették a férfit.

A sértett a támadást viszonozni próbálta, de a túlerővel szemben alul maradt. Ekkor az eset egyik szemtanúja a felek közé állt és a házaspárt visszaparancsolta a lakásukba, a távozása után azonban a vádlottak a lakásukból ismét kijöttek és az újra kialakuló dulakodás során a férj odaszólt a feleségnek, hogy hozzon egy kést. Ekkor a nő visszament a lakásuk konyhájába, onnan magához vett egy hámozókést és azt a lépcsőház alagsorában, hátulról, nagy erővel, a férjével dulakodó sértett hátába szúrta.

Ezután a pár elmenekült a társasházból, míg a közvetlen életveszélyes állapotba kerülő sértett a lépcsőházban maradt, hozzá a lakók hívtak mentőt és ezzel megmentették a megszúrt férfi életét.

A főügyészség a vádiratban a házaspár jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló női tagját emberölés bűntettének kísérletével, míg a férjet e bűncselekményre való felbujtással vádolja és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. 

A rendőrség a vádlottakkal szemben a kábítószer birtoklása miatt indított eljárást elkülönítette.

További friss információk
Orosz rulettet játszott egy nagyatádi fiú, bele is halt
Újabb igazságügyi szakértő állítja: Szűcs Patrik okozta a debreceni halálos közúti balesetet
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat