A bűnöző szilveszter éjszaka tört rá az egyedül élő nénire.
Több ember sérülésével járó tömegverekedés tört ki egy szigethalmi szórakozóhely előtt szilveszter éjjelén. Egy fiatalt emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, kedden.
Bántalmazta öthónapos állapotos barátnőjét a Zala megyei Becsehelyen egy férfi - közölte honlapján vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nevelése alatt álló személy ellen folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak miatt emelt vádat két csökölyi férfi ellen a kaposvári ügyészség.
A rendőrség közvetlenül karácsony előtt lezárta a nyomozást Bándy Kata meggyilkolása ügyében. Megtörtént az iratismertetés, fél teherautónyi aktát tártak a gyilkos cigány elé, akit ismét magánzárkában őriznek.
Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a bíróság azt a 39 éves férfit, akit egy győri albérletben lakó 23 éves lány megölésével gyanúsítanak. P. Ferenc két hónapig bujkált, Szenteste fogták el a rendőrök Halásziban.
Három vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a 2010 márciusában elkövetett porcsalmai gyilkos támadás ügyében a Nyíregyházi Törvényszék, pénteken.
Mezőkövesd - Rekordidő alatt, hihetetlen alacsony áron „szabadította meg" a végrehajtó félmilliárdot érő szállodakomplexumától M. Józsefet (61). A vállalkozó még évekkel ezelőtt vesztett el egy pert üzlettársai ellen, ezért a bíróság szerint négy és fél millió forintot kellett volna fizetnie.
Karácsonyfáért küldték, de az arra kapott pénzt másra költötte el egy fiatalember Csongrádon, ezért inkább kivágott egy fát.
Ön szerint korrekt-e, annak a „korkedvezményes nyugdíjnak a felvétele”, melyet az Ön számára folyósítanak? - ezzel a címmel nyújtott be írásbeli kérdést Pintér Sándor belügyminiszterhez az LMP szakpolitikusa.
A rokonoknak vásárolt karácsonyi ajándékokat lopta el két betörő egy 85 éves nőtől, Ózdon. A sértettet meg is kötözték, és egy dunnát húztak a fejére.
Hamis tanúzás miatt indított vizsgálatot júliusban a Budapesti Nyomozó Ügyészség, az eljárás érintettje az a három ember, akiknek vallomásai alapján elmarasztalták a bíróságok a 2002. májusi, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében indított első eljárásban Kaiser Edét és Hajdú Lászlót.
Június óta összesen legalább egymilliárd-százhúszmillió forint elkövetési értékben zárolta a bíróság az éjszakai mulatóiról elhíresült, a június óta előzetes letartóztatásban lévő Vizoviczki Lászlónak és a rendőrségi vesztegetési botrányban érintett egykori főtiszteknek a vagyonát - értesült a Magyar Nemzet.
A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a Pécsi Törvényszék májusban meghozott ítéletét, amelynek értelmében nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani a vádlott bűnösségét.