Úgy tűnik csak átmeneti hatása volt annak, hogy a kereskedők működését regisztrációhoz kötötték.
Újabb büntetőpere kezdődött Tasnádi Péternek a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden; az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozót önbíráskodással, rablással és személyi szabadság megsértésével vádolják.
Orbán Viktor nem válaszolt a hozzá benyújtott írásbeli kérdésre, amelyben Samu Tamás Gergő Békés megyei jobbikos országgyűlési képviselő arról érdeklődött, hogy a miniszterelnök szerint létezik-e cigánybűnözés. A kérdést a kormányfő Pintér Sándor belügyminiszterhez továbbította.
Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla hétfőn jogerősen egy négyfős társaság három tagjának büntetését. Első fokon letöltendő szabadságvesztéssel sújtották őket, mert 2008 nyarán olyan súlyosan bántalmaztak egy hajléktalant, hogy a férfi később belehalt sérüléseibe.
Szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt 14, 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság hétfőn első fokon azt a három felnőttet, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rásonysápberencsen rendszeresen bántalmazott négy gyereket, és szexuálisan is zaklatta őket.
Botrányba fulladt az eleki majális, ugyanis egy apa és két fia késsel és vascsövekkel kívánt rendezni egy korábbi nézeteltérést a sportpályán. Az egyik támadó mindössze 13 éves.
Megtámadták az Országos Mentőszolgálat egyik esetkocsiját Cegléden, vasárnap kora este, közölte Győrfi Pál, a szervezet szóvivője.
Rövid idő alatt elfogták a rendőrök azt a két fiatalt, akik kiraboltak egy férfit Egerben, egy színesfém-telepnél. Az áldozattól a leadott fémhulladékért kapott pénzt vették el fenyegetéssel.
26 fős fémtolvajbandát fogtak el Csepelen, az április elején megalakult kerületi közterület-felügyelet munkatársai segítségével, áll a kerületi önkormányzat közleményében.
Kisfiával és kislányával is fajtalankodott, nejét pedig többször félholtra verte egy 37 éves kecskeméti férfi. Szörnyű tette után megfenyegette a gyerekeket: ha bárkinek szólnak, agyonveri őket.
Csütörtökön ismeretlenek feltörték Volner János frakcióvezető-helyettes (Jobbik) gépkocsiját.