Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében. Erre a múlt héten kirobbant rendőri korrupciós ügy világított rá - mondta az ORFK szóvivője a Magyar Nemzetnek.
A kormánytagok kedden nyilvánosságra hozott adóbevallás-kivonataiból az derült ki, hogy Pintér Sándor belügyminiszter vitte haza a legtöbb pénzt 2011-ben is.
Megzsarolta a rendőrséget egy magát Vadásznak nevező ismeretlen a napokban kipattant korrupciógyanús üggyel összefüggésben, egy elektronikus levélben.
Június 1-jei hatállyal indoklás nélkül visszavonta Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének vezetői kinevezését az országos rendőrkapitány. Vasárnap korrupció gyanúja miatt két vezető beosztású rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba, egyikük a most menesztett Gulyás Imre alatt dolgozott.
Az éjszakai élet egyik ismert figurája vesztegethette meg a két őrizetbe vett főrendőrt. A prostitúcióval és a kábítószer-kereskedelemmel összefüggésbe hozott V. László kétes ügyeinek leplezése érdekében korrumpálhatta az alezredest és az őrnagyot.
Az elmúlt két évben két valós terrorfenyegetést hiúsított meg a Terrorelhárítási Központ (TEK), mindkét esetben külföldiek készültek fegyveres „elkövetésre” - közölte Hajdu János főigazgató az ATV pénteki Egyenes Beszéd című műsorában.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik osztályvezetője az a másik rendőr, akit a Központi Nyomozó Főügyészség korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közrendvédelmi főosztályvezetője mellett.
Korrupciós bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt csapott le a Központi Nyomozó Főügyészség.
Egy év börtönbüntetést kapott az a mára leszerelt tiszakécskei rendőr, akit hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt ítélt el a Kecskeméti Törvényszék.
Rendőrökre támadt egy körözött férfi Budapest III. kerületében szerda délután, miután a járőrök több kilométeren keresztül üldözték.
Megdöbbentő és egyben példátlan jelenetek játszódtak le vasárnap délután az Újpest-Videoton NB I-es labdarúgó-mérkőzés után: újpesti szurkolók egy csoportja a lefújás után megtámadta és megverte a lila-fehér focicsapat korábbi többségi tulajdonosát.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelenlegi vezetője válthatja posztján Hatala József országos rendőrfőkapitányt - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a hvg.hu. A lap úgy tudja: változások várhatók a Nemzeti Nyomozó Iroda és több megyei rendőrfőkapitányság élén is.
A gyanú szerint heti rendszerességgel fajtalankodott fiúgyermekeivel az az izsáki férfi, aki ellen a napokban emelt vádat a megyei főügyészség.
Gyilkosság történt Pécs kertvárosi részén. Az áldozatot még nem azonosították, a helyszínelés folyamatban van.