Kiverte a biztosítékot több rendőri felsővezetőnél, hogy a rendőrségi korrupciós ügyben a sajtó szakértőként a vesztegetés miatt jogerősen is elítélt Labanc Ferenc egykori fővárosi nyomozót szólaltatja meg. A felháborodás odáig fajult, hogy az ORFK hivatalos lapjában, a Zsaru magazinban is megjelent egy veretes írás a „rendőrségi szakértő” múltjáról.
Életfogytiglani börtönre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken Varga Sándort (31), azaz Clyde-ot, a halálbrigád néven hírhedtté vált bűnbanda vezetőjét.
A tanárnőt a gyerekek szeme láttára verte össze három dühös asszony.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állította a Kaposvári Törvényszék elé az ügyészség azt a férfit, aki januárban huszonegy késszúrással meggyilkolta szobatársát.
Új módját találták meg a hazai munkáltatók az adóelkerülésnek. A korábban - papíron - minimálbérért foglalkoztatott, feketén is pénzt kapó alkalmazottak egy részét immár csak részmunkaidőre jelentik be.
Két család tagjai verekedtek össze szerdára virradóra a Hajdú-Bihar megyei Tetétlenen, heten könnyű sérülést szenvedtek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Szolgálaton kívüli rendőrre támadtak többen a Pest megyei Turán szerdán a késő esti órákban. A rendőr egy lopással gyanúsítható férfivel került szóváltásba, a vita helyszínére egy 5-6 fős csoport verődött össze, akik megtámadták a rendőrt.
A kórházban meghalt az a férfi, akit kedd délután nyakon szúrtak Budapest XX. kerületében - közölte a rendőrség.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy taxis, akit három férfi bántalmazott Budapesten, a VI. kerületi Podmaniczky utcában, szerda hajnalban. A gyanúsítottakat elfogták - közölte a rendőrség a honlapján.
Feltéve, hogy bizonyítjuk a versenyhivatalnak, hogy egy cég kartellezik. Egyre jobban szorul a hurok a gazdasági erőfölénnyel visszaélő, a mások kárára titokban egyeztető, versenyt korlátozó cégek körül. A bírság a korábbi többszöröse lehet.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki vasárnapra virradó éjszaka erősen ittas állapotban bántalmazott két fiatalt a bordányi diszkóban, egyikőjüket pedig ki is rabolta.
Véres verekedés az éjszakában és sorozatos lopások, betörések borzolják a kedélyeket Tompán. A határ menti város lakóinak egy része két, népes cigány család tagjait okolja a zűrökért. Állításuk szerint a hatóság sem tesz semmit.
Többször is hazalátogatott a „Fekete Sereg” vezére, Magyar Róbert, mialatt a rendőrök nagy erőkkel keresték.
Olvasói levél - Van egy helyes kis csapatunk. Jófajta, tisztességes, dolgos magyar emberek vagyunk. Úgy ismerkedtünk össze, hogy hajnalban egy járaton utazunk már évek óta munkába. Az idők során baráti kapcsolat alakult ki köztünk, így reggelente utazás közben megosztjuk a velünk történteket. A tegnap reggeli történet azonban minden képzeletet felülmúló, felháborító eset, ezt osztom meg Önökkel.