Felfegyverkezve, csoportosan és bűnszövetkezetben elkövetett rablás miatt áll bíróság elé az a húsz ember, akik rendőrnek kiadva magukat raboltak ki több embert, több megyében.
Elfogták a hamis papírokkal kórházakba jelentkező sorozattolvajt a gyöngyösi kórházban. A körözött férfit az egyik betegszállító ismerte fel, mert hallotta álnevét a hírműsorban. Kollégájával együtt végül beazonosították a tolvajt. A férfi saját felelősségére távozni akart a kórházból, a betegszállítók azonban ezt megakadályozták.
Tegnap, hajnali 4 óra körüli időben, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikken két cigány férfi rátörte az ajtót a házban lakó férfira, akitől értékei átadását követelték. A sértettet órákon keresztül fogva tartották, többször brutálisan bántalmazták - értesült a Kriminalinfo Hírügynökség.
Szombat este két gyanús gépkocsit akartak ellenőrizni a rendőrök a 491-es úton Fehérgyarmatnál. A járművek azonban nem álltak meg, továbbhajtottak.
Garázdaság és testi sértés miatt végrehajtandó börtönre ítéltek egy 18 éves kunszentmiklósi fiatalt, aki több helyi iskolást megvert a közelmúltban.
Életveszélyes állapotban fekszik a fővárosi Erzsébet Kórház toxikológiai osztályán három fiatal férfi, aki GHB, más néven a Gina nevű kábítószert fogyasztott - közölte Zacher Gábor toxikológus.
Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a szentesi férfit, aki két és félmillió forintot rabolt egy ékszerboltból 2010 októberében.
Szilveszter éjszakáján sem pihent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az alkalmi dudaárusok, az italkimérések kereskedői pedig nem számítottak ellenőrzésre. Az év utolsó napján feltárt mulasztások miatt kiszabott bírság összege meghaladja az egymillió forintot, egy esetben pedig telephely bezárásra is sor került.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya kedden őrizetbe vett egy 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hónapokon át fogva tartott két fiatal lányt a XIII. kerületben, és több bűncselekményt is elkövetett a sérelmükre.
Telefonnal készült fotó buktatott le egy tolvajt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőszalontán.
Tegnap előzetes letartóztatásba helyezte a Szolnoki Törvényszék K. György ismert vállalkozót, a szolnoki Vízpart körúton üzemelő szociális intézmény alapítóját és vezetőjét.
A 18 éves Sarah McKinley kettesben töltötte a szilvesztert a három hónapos kisfiával, férje ugyanis karácsonykor elhunyt tüdőrákban. A fiatal anyuka egyszer csak arra lett figyelmes, hogy két ember be akar törni a házába. Betette a cumisüveget a gyerek szájába, elővett két fegyvert, és felhívta a rendőrséget, hogy megkérdezze, lelőheti-e a behatolókat. Hangfelvétel őrzi az eseményeket.
Tata - Egy 27 éves tatai férfi hirtelen jött rosszullétét használta ki az ismeretlen elkövető: míg a férfi eszméletlen állapotban feküdt a tópart sétányon elvette 80 000 forintját. Kifosztás bűntett miatt indult eljárás.
Kiadta Szlovákia Magyarországnak a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as megölésével gyanúsított Jozef Rohácot - írja a Magyar Nemzet.